Indul a KórházSuli MentorKlub

 

A MentorKlub programban középiskolások kapnak egyetemista mentorokat, akik a pályaválasztással kapcsolatban segítik fiatalabb társaikat. A vállalati szféra résztvevői pedig előadások és tréningek segítségével készítik fel a pályakezdő fiatalokat a munkaerőpiaci kihívásokra.

A KórházSuli MentorKlub ötlete Zentai Brigi, egykori egyetemista önkéntesünk fejéből pattant ki, mi pedig örömmel csatlakoztunk nagyszerű kezdeményezéséhez. A MentorKlub azon a felismerésen alapul, hogy a középiskolás, az egyetemista és az üzleti szféra között szinte alig van tudásátadás.

Azt szeretnénk, ha a középiskolás fiatalok (mentoráltak) kapcsolódni tudnának olyan egyetemistákkal, akik azon a területen vagy egyetemen tanulnak, ahová ők is szeretnének jelentkezni. Az is cél, hogy a diákokat megismertessük a vállalati közeggel, amire a MentorKlub egy kiváló lehetőséget ad.

A programban részt vesznek gyógyuló középiskolások, a KórházSuli középiskolás és egyetemista önkéntesei, valamint vállalati szakemberek is.

A projekt két fő pilléren nyugszik: az egyetemisták pályaválasztással kapcsolatos mentorációján és a szakemberek tudásátadásán. A középiskolások havonta egyszer találkoznak az egyetemista mentorukkal és az egyetemi élettel kapcsolatban beszélgetnek. Havonta kétszer a vállalati partnerek tréningek, a „Mentorok Mentora” eseményen pedig moderált beszélgetések keretein belül készítik fel a középiskolásokat és az egyetemistákat a munkaerő piacra és mutatják meg nekik, hogy milyen is a valódi élet a munka világában.  

Mi akartál lenni amikor középiskolás voltál? Honnan jött a vállalkozásindítás ötlete?  Milyen kihívásokkal néztél szembe? Mit tanácsolsz az itt ülő középiskolásoknak és egyetemistáknak a pályaválasztást és az életben való boldogulást illetően? Csak néhány kérdés, amit egészen biztosan felteszünk minden előadónak. ?

A Mentorok Mentora eseményre már két előadó el is fogadta a meghívásunkat. 

Novemberben Havasi Zoltán a MOHAnet vezérigazgatója, decemberben pedig Gazsi Zoltán az Eisberg ügyvezető igazgatója beszélget a diákokkal, akik bátran, feltehetik kérdéseiket.

Reméljük, hogy a résztvevők így bepillantást nyerhetnek sikeres emberek élettörténeteibe, megismerik kihívásaikat, kudarcaikat és ebből tapasztalatokat merítenek a saját életükre vonatkozóan is. Éppen ezért a Mentorok Mentora eseményünket minden önkéntesünk számára elérhetővé tesszük.

A MentorKlubhoz eddig csatlakozó cégek: Eisberg, KPMG, MOHAnet, Magyar Projektmenedzsment Szövetség, Telenor

A projektet az ötletgazda Zentai Brigi vezeti, akit hamarosan bemutatunk nektek. 

 

Facebook
Email
LinkedIn