Szeretlek Magyarország – 2021.10.09. – Lehet-e sikeres az a fiatal, aki az életét kerekesszékben tölti? – Esélyegyenlőségi napok a városligeti Millennium Házában

„Tégy egy lépést!” az akadályokkal élő gyerekek felé! A négy, gyerekekkel foglalkozó intézmény közös szervezésében létrejött programsorozat célja, hogy felhívja figyelmet az akadályokkal élő gyerekek mindennapi kihívásaira. MTI/Kovács Tamás – szmo.hu
Ki segíti azokat a gyerekeket, akik hónapokon át elszigetelve fekszenek egy kórházban? Mit jelent egy súlyosan égett gyermeknek visszatérni kortársai közé? Hogyan talál közösségre az a fiatal, akit a tartós betegsége akár évekre elzár az osztálytársaitól? – ezekre a kérdésekre is választ kapnak azok, akik ellátogatnak október 8. és 9. között a gyerekek esélyegyenlőségi napjára a Városligetbe. Négy, gyerekekkel foglalkozó intézmény – a Bethesda Gyermekkórház, a Vakok Iskolája, a Mozgásjavító EGYMI, a KórházSuli Alapítvány – valamint a Millennium háza közös szervezésében létrejött programsorozat célja, hogy felhívja figyelmet az akadályokkal élő gyerekek mindennapi kihívásaira, valamint útmutatást és eszközöket adjon ahhoz, hogy hogyan támogassuk őket befogadó közösségként, segítve az elfogadásukat, társadalmi integrációjukat.

Az eseménysorozat fővédnöke Fülöp Attila, az EMMI szociális ügyekért felelős államtitkára.

Hagyományteremtő szándékkal először nyitja meg közösen kapuit az érdeklődők felé a Bethesda Gyermekkórház, a Vakok Iskolája, a Mozgásjavító EGYMI és a KórházSuli Alapítvány. A négy, egymással szoros szakmai együttműködésben dolgozó, gyerekeket támogató intézmény célja, hogy segítsen jobban megérteni azoknak a fiataloknak a mindennapjait, kihívásait és érzéseit, akiket vagy a betegségük, vagy egy súlyos baleset következményei miatt akadályoztatva vannak. Tennünk kell egy lépést egymás felé, hisz bár a különbségeink sokszor eltávolítanak minket egymástól, egy közösség tagjai vagyunk mindannyian.

“A COVID alatt mindannyian megéltük, mit jelent az elszigeteltség. Az itt jelenlévő szervezetek által gondozott, gyógyított, oktatott gyerekek számára ez a hétköznapi valóság. A társadalom elől eddig nagyrészt zártan működő intézmények kapuinak kitárása mellett fontosnak tartjuk azon erőforrások, pedagógiai, rehabilitációs, pszichológiai technikák megismertetését, bemutatását, melyeket bármely oktatási, egészségügyi intézmény használni tud, ezzel könnyebbé téve önmaga és a gyermekek számára a másság elfogadását, az integrációt.Nem elég a társadalomnak nyitni a speciális intézmények, fogyatékossággal, speciális igényekkel élő emberek felé, hanem nekünk is nyitnunk kell a többségi oktatás és a társadalom felé. A kortárs segítés és a fiatalok érzékenyítése közös feladatunk, de arra még nem volt példa, hogy ezt együtt, egymásra épült programokon keresztül szervezetten tegyük meg.”

– avat be a program célkitűzésébe Dr. Velkey György, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója.

Az eredeti cikket IDE kattintva tudod olvasni!

Facebook
Email
LinkedIn