Véget ért a tanév a menekült gyermekek tanodájában is

Nemcsak a KórházSuli tanéve ért véget múlt héten, hanem a kárpátaljai menekült gyerekek tanodája is bezárta kapuit. Hálásak vagyunk, hogy megtaláltuk a Sátor Egyesületet és melléjük állva mi is segíthettünk a háború miatt menekülni kényszerülő gyerekeken.
Mozgalmas hónapok vannak mögöttünk. Önkénteseink négy hónapon keresztül a hét minden napján jártak Vecsésre, hogy tanuljanak, játszanak a gyerekekkel.
Vivi és Csilla sokat mesélt nekünk arról, hogy mennyire szerettek Nagydobronyban az iskola udvarán játszani, mert ott egy annyira szép és színes játszóteret építettek nekik. Ugyan a templom udvarán játszóteret nem tudtunk építeni, de bízunk benne, hogy ígyis legalább olyan színessé tudtuk tenni az elmúlt négy hónapot számunkra, mint amilyen szeretett játszóterük volt. Állatkertben jártunk, ültettünk és kézműveskedtünk.
Ugyan hivatalosan a tanévnek már vége, azért mi még nem búcsúzunk, hamarosan találkozunk a napközis táborokban.

Facebook
Email
LinkedIn