“ Híd a kórház és az iskola között ”

15 évig dolgoztam kórházpedagógusként egy gyermek onkológiai osztályon. Az ott szerzett tapasztalataim láttatták meg velem a tartósan kórházban vagy otthon gyógyuló beteg gyerekek pedagógiai ellátásának hiányosságait. Programunk ennek az űrnek a betöltését szolgálja. Célunk, hogy a tőlünk segítséget kérő gyógyuló és a segítséget felajánló önkéntes fiatalok számára is olyan biztonságos környezetet teremtsünk, amelyben mindenki érzi a személyes törődést, a közös munka örömét és eredményét.
Tóthné Almássy Monika

KórházSuli vezetője

Küldetésünk

A KórházSuliban az iskolából kimaradó, tartós gyógykezelés alatt álló gyerekek otthoni oktatását segítjük. Velünk biztonságos közegben, játékosan, közösségben tanulhatnak és gyógyulhatnak a beteg fiatalok. Célunk, hogy diákjaink lelkileg is megerősödve térjenek vissza betegségük előtti életükhöz. Ebben segítjük Őket, családjukat és anyaiskolájukat.

Hiszünk a tanulás és a közösség gyógyító erejében.

Tevékenységünk

Az aktív kórházi kezelés után, az otthoni rehabilitációs időszak ideje alatt a gyógyuló fiatalokat önkéntes egyetemistákkal kapcsoljuk össze, akik heti rendszerességgel tanulnak velük. Középiskolás önkénteseink egyedi, személyre szabott tananyagokkal teszik érdekessé a közös munkát. 
A  tananyag átadatásán túl társaságot, célokat és jövőképet adunk.

Hogyan tesszük mindezt?

Segítő munkánkat a legnagyobb szakmaisággal végezzük.

Örömtanulást adunk a betegség alatt.

Képezzük és támogatjuk az önkénteseket a vállalt munkájuk teljesítésében.

Együttműködéssel kapcsolódunk cégekhez.

Támogasd munkánkat Te is!

Previous slide
Next slide

Eredményeink

999
gyógyult diák
2000
önkéntes fiatal
100
fejlesztett anyag
29000
önkéntes óra

Híreink

Újra együtt alkothatunk!

2024. tavaszán is elindítjuk alkotásra hívó felhívásunkat. Március 25-ig csatlakozhatsz, rajzolhatsz. Az idei év témája: AZ ÉN VILÁGOM KórházSuli MÁSKÉPP 2024. ALKOTÓI KIÍRÁS Mindenki valamilyen,

Tovább

A láthatatlan fonal

Sipos Adrienn kórházpedagógusunk írás Hogyan képes segíteni a tanulás a gyógyulás alatt? Miért olyan nagyon fontos, hogy olyan gyerekek is részesüljenek a kórházi tanulásban, akik

Tovább

KórházSuli
Miújság

– hírek

– szakmai anyagok

– kapcsolódási pontok

Iratkozz fel, hogy időnként bepillantást nyerhess a KórházSuli életébe!

Név(Kötelező)
Email(Kötelező)
Privacy(Kötelező)

Támogatóink

Köszönjük a cégeknek és a magánszemélyeknek az együttműködést és a támogatást. Együtt célba érünk

Főtámogatónk:

Támogatóink:

Szakmai partnereink: