Február 21-én meglátogattuk a keleti országrészben lévő bázisainkat. Nyíregyházán kezdtünk a Jósa András Kórház rehabilitációs osztályán, ahol Bártfai Józsefné Ági főnővérrel beszélgettünk a kórház igényeiről. A Nyíregyházi Egyetemről is érkeztek hallgatók a KS csapatába, ezért az ottani kapcsolattartónkkal, Szatmáry Ágnessel a helyi sajátosságra, szükségletekre igyekeztünk jó megoldásokat kitalálni.
Nyíregyháza után Debrecenben, a Református Hittudományi Egyetemen Kathyné Mogyoróssy Anitával beszéltünk a debreceni lehetőségekről. A napot dr. Berkes Andreával a debreceni klinika gyermekgyógyászával, Sipos Adriennel a KórházSuli pedagógusával és Csonka Fruzsival az önkéntesünkkel zártuk. Andi megmutatta nekünk a Klinika tetőterében épülő Ronald házat, amin már félkész állapotából is látszott, hogy igazi menedéke lesz a kórházban gyógyuló gyerekeknek és szüleiknek, tökéletes helyszín a közös játék, tanulás számára.
A személyes találkozásokra nagy szükség van ahhoz, hogy a távolság ellenére olajozottan tudjunk együttműködni a vidéki bázisokon tevékenykedő munkatársainkkal.
Fontos küldetésünk, hogy a KórházSulit minél több városba eljuttassuk Magyarországon, hisz egyre nagyobb számban érkeznek az igények az ország egész területéről.