A MentorKlub vendége volt Gazsi Zoltán

A Mentorok Mentora rendezvényünk Életutak sorozatában ezúttal az Eisberg Magyarország ügyvezetője beszélgetett a fiatalokkal. Ilyen volt a találkozó egy gimnazista és egy egyetemista szemével. 

“Nem kell ahhoz mély krízis, hogy változni tudj, vedd körül magad olyan emberekkel, akik segíteni tudják a változásodat, találd meg, ami igazán érdekel, mert abban nagyon jó leszel, és tudd, hogy amit nem ápolsz, az elhal, nem fog magától működni. Végül azt tanácsolom, hogy szánj elég időt a pihenésre, töltődésre, magadra is”- üzente Gazsi Zoltán a fiataloknak. Elmondta azt is, hogy az önismeret és a sérülékenység felvállalása számára meghatározó volt ahhoz, hogy végül sikeres lehessen.

Lássuk, mit vittek magukkal a fiatalok ebből az őszinte beszélgetésből. 

Egy gimnazista és egy egyetemista meséli el, mit adott nekik a Mentorok Mentora találkozó. – Blog

Ha még jobban szeretnétek megismerni Zolit, akkor itt egy interjú, amiben a KórházSuli vezetőjével Monikával közösen mesélnek arról, hogy hol találkoztak először és hogyan is kezdődött a közös munka. 

A beszélgetésből megtudjuk azt is, hogy mit tanulhat egymástól egy nagyvállalat és egy alapítvány vezetője. Eláruljuk, sokat.


Facebook
Email
LinkedIn