Magyar Nemzet – 2022.06.18. – interjú Tóthné Almássy Monikával a KórházSuli vezetőjével

Új szabályozás segíti a tartós gyógykezelés alatt álló gyerekek oktatását

Sok ezer gyerek tartósan, hónapokon vagy akár éveken át kimarad az oktatásból. Egyre nő azoknak a fiataloknak a száma is, akik pszichés problémákkal küzdenek. Nehezen tudják pótolni a tananyagot, elszakadnak társaiktól. Egy új minisztériumi szabályozás megkönnyíti oktatásukat.

Új szabályozás rendezi a tartós gyógykezelés alatt álló gyerekek oktatását. Májusban az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) hozta nyilvánosságra a nevelésükre-oktatásukra vonatkozó szakmai irányelvet.

 A dokumentumnak óriási a jelentősége, hiszen évente sok ezer gyermek esik ki betegség miatt a közoktatásból, és egyre nő a pszichiátriai érintettség miatt az iskolából kimaradó fiatalok száma is.

Habár az iskoláknak heti tíz órában egyénileg kellene foglalkozniuk velük, ennek nem minden intézmény tud eleget tenni. A kórházakban nem mindenhol adottak a feltételek a gyerekek tanításához, és nagy szükség lenne az iskolák és kórházak közti szakmai párbeszédre is.

Egy hónapokig ágyban fekvő gyermek vagy egy pszichiátriai betegséggel küzdő fiatal esetében ugyanis a hagyományos iskolai módszerek kevésbé hatékonyak. A fókusz nem a lexikális tudás átadásán, hanem az iskolai kapcsolatrendszerük, az önbizalmuk, a jövőbe vetett hitük megerősítésén van.

Ezek hiányában a beteg gyerekek csak nehezen tudnak lépést tartani tanulmányaikkal, elveszíthetik a kapcsolatot kortársaikkal, ami megnehezíti a gyógyulás utáni visszatérésüket.

A KórházSuli és partnerei kezdeményezésére minisztériumi munkacsoport alakult az egészségügy és az oktatás szakembereiből. Elkészítették azt az irányelvet, amely meghatározza a fő szakmai irányvonalakat, valamint meghatározza az ellátás teljes folyamatát és szereplőit.

„Ez egy történelmi lépés, mert az irányelv kiépíti a köznevelés és egészségügyi intézmények kapcsolatát. Ennek eredményeképp érvényesül az érintett gyerekek, fiatalok oktatáshoz való joga, és az őket ellátó szakemberek is iránymutatást kapnak feladataik elvégzéséhez” – mondta Tóthné Almássy Mónika, a KórházSuli vezetője.

Az eredeti cikket IDE kattintva olvashatod. A cikk szerzője: Békés Bence

Facebook
Email
LinkedIn