Mosolypiknik a réten

Egy különleges évet különleges módon érdemes lezárni.

Közel százan gyűltünk össze az ország több pontjáról Budakeszi egyik tisztásán, hogy bepótoljuk mindazt, ami az idei tanévben  kimaradt. Az online év után végre személyesen találkozhattunk, örülhettünk egymásnak, játszhattunk, együtt nevethettünk. Sok segítővel, segítettel, családdal, önkéntessel mi is  most találkoztunk először. A legszebb pillanatok  azok voltak, amikor a tanulópárok egymásra találtak. Vége egymás szemébe nézhettek és megfoghatták egymás kezét.

Ismerkedés után nagy sikert aratott a tárlatvezetéssel egybekötött élő kiállításunk. A csapatok  pillanatok alatt összehangolódtak. A közös alkotás, a kreativitás, az együtt gondolkodás élménye nagyon hasonlított az év közbeni munkára, hisz ugyanezekkel az eszközökkel dolgoznak az önkéntesek a közös tanulás során.

Olyanok voltunk  együtt, mint egy összeszokott, nagy család. Megérezhettünk újra a közösségünkben rejlő megtartó, gyógyító erőt.

Köszönjük mindenkinek, aki támogatta, hogy  egy ilyen csoda születhessen pár óra alatt.

  • adományozóinknak, hogy biztosították az anyagi hátteret,
  • az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium Alapítványának, hogy támogatásával hozzájárult a piknikünkhöz,  
  • a Prohászka Ottokár Cserkészcsapat Panda őrsének, hogy fogadták az érkezőket,
  • a Trattoria Toscananak az 50 mosolygós pizzát, aminek mindenki nagyon megörült
  • az ArtiStamp csodálatos nyomdáit amivel a KórházSuli sztorikockáit díszítettük
  • az önkénteseinknek, hogy mindig teljes szívvel támogatnak minket és gyógyuló diákjainkat
  • a fotósainknak, aki ezeket a csodás képeket készítették, hogy másokkal is megoszthassuk szép pillanatainkat
  • a social média csapatunknak, hogy az élményeinket rögtön meg tudtuk osztani a követőiinkkel
  • a családoknak a bizalmat, a sok-sok jó szót és mosolyt, mert ezek csordultig töltenek minket energiával

Legyen pihentető nyaratok, szeptemberben találkozunk.

Facebook
Email
LinkedIn