Ausztráliában járt a KórházSuli – H.E.L.P. Conference 2022

Pár hónappal ezelőtt vezetőnk, Tóthné Almássy Monika két kontinensen átívelő felkérést kapott egy, a Ronald McDonald House Charities által szervezett nemzetközi konferenciára. A rendezvényt a beteg gyerekeket segítő szakembereknek, főként pedagógusoknak szervezik minden évben, célja a tudás és a jó gyakorlatok megosztása, a kapcsolatépítés és a fejlődés. 

Mindezt azért, hogy a gyerekek a gyógyulásuk után vissza tudjanak térni a régi életükbe. A konferencia résztvevői elsősorban Ausztráliából érkeztek, így rendkívül megtisztelő volt számunkra, hogy Monikát Európából hívták el a rendezvény egyik főelőadójának.

Na, de hogyan is jutottunk el ideáig? 

A meghívást megelőző két évben közös munka folyt a Ronald Mcdonald Learning Program és az alapítványunk között, amely során a KórházSuli megkapta a Learning Program Edmed című módszertani segédkönyv fordítási jogát. Monika előadásának egy része erről az együttműködésről és a magyar nyelven megszületett könyvről szólt. A kiadványról bővebben ITT olvashatsz.

A konferencia után csapatunk nyakába vette Ausztráliát és sorra látogatta az ország főbb gyermekkórházait. Sydney-ben, Melbourn-ben és Canberrában összesen három kórházlátogatáson, két Ronaldház túrán és hét szakmai találkozón vettek részt. Az előre leszervezett találkozók célja  az olyan jó gyakorlatok felkutatása és gyűjtése volt, amelyek bevezetésével jelentős változást érhetünk el a tartós gyógykezelés alatt álló gyerekek és családtagjaik életében Magyarországon. 

Facebook
Email
LinkedIn