Minden hetedik fiatal küzd mentális zavarokkal – Módszertani tudással segítünk a tanároknak – De ehhez te is kellesz!

Zsuzsinak tegnap volt a szülinapja, de torta helyett egy almát kért. Habár kifejezetten vékony, undorítónak és kövérnek gondolja magát, ezért napi alig pár száz kalóriát eszik. A suliban gyakran elalszik az órákon, koncentrálni nem bír. Zsuzsi anorexiás. Dorka nyáron is hosszúujjúban jár, a strandon sem vetkőzik le. Másfél éve vagdossa a karját, ha valamilyen feszültség […]

A láthatatlan fonal

Sipos Adrienn kórházpedagógusunk írás Hogyan képes segíteni a tanulás a gyógyulás alatt? Miért olyan nagyon fontos, hogy olyan gyerekek is részesüljenek a kórházi tanulásban, akik a nagyon hátrányos szociális helyzetük és az egészségügyi állapotuk miatt, még soha nem jártak iskolába, nem voltak osztálytársaik és jócskán mások az életkori sajátosságaik, mint ahány évesek. Az első kórházpedagógusi […]

2024 első középiskolás képzése

Az idei év első felkészítő képzését a középiskolásoknak tartottuk. Vannak közöttük, akiknek már megvan az érettségihez szükséges iksz-es órájuk, csak azért jöttek, mert szeretnének segíteni. Többen készülnek pedagógusnak, orvosnak, pszichológusnak de előtte még szeretnék kipróbálni magukat a tanításban.  A II. félévben ők is belevágnak az egyéni korrepetálásokba a Mozgásjavító Általános Iskola EGYMI-ben a már tanító […]

24. EDUCATIO Kiállítás

Meglátogattad a standunkat az Educatio kiállításon? Kiállítóként válaszoltunk az önkéntességgel kapcsolatos kérdésekre és kerestük az együttműködést az egyetemekkel. Ezek a kapcsolódások a jövőbeli önkénteseink megtalálásában segítenek bennünket. Vállalj Te is önkéntes munkát az egyetemi éveid alatt! 🙂

Decemberi hírek Debrecenből

A debreceni tanodába már megérkezett a Jézuska! Decemberben a debreceni Pagony könyvesbolt könyvgyűjtést szervezett, hogy ezzel is segítse helyi kórházpedagógusunk munkáját. A kampány végére 40 db könyvet gyűjtöttetek, ezzel is színesítve a tanodában tanuló diákok tanulását. Köszönjük mindenki támogatását! Sipos Adrienn kórházpedagógusunk és az ajándék könyvek

Karácsonyi képeslap

Ez az év is tartogatott jó pár szép emléket, sikert. Nehéz is volt egy pár perces videóba sűríteni a legjobbakat. Fogadjátok szeretettel! Boldog karácsonyi ünnepeket!

Tanulástechnikai workshop

Tanulástechnikai workshopot tartottunk a Bethesda kórházban a Fájdalomabulancián A 2023-as évben másodjára tartottunk workshopot fiataloknak a Fájdalomambulancián.Beszéltünk különböző tanulási technikákról és megismerhették saját tanulási stílusukat is. Ezzel olyan dolgokat sajátítanak el, mellyel nemcsak saját képességeik fejleszthetők, hanem segíthetnek azoknak a társaiknak is, akiknek kicsit nehezebben megy a tanulás. A másodikalkalomra ezúttal érkezett két gyógypedagógus és […]

Álomcipők

5 pár egyedi tervezésű cipő – 5 élettörténet. Alkotás, ami öt beteg fiatal életé színesítette meg. Alkotás, a mindennapok küzdelmeit elhomályosító örömforrás, amivel végre nem a hiányaikra, hanem a képességeikre, az álmaik beteljesülésére hívják fel a külvilág figyelmét.A Sneakerness Budapest fesztiválon a KórházSuli x Tamás Trunk Dablty x Eisberg Magyarország projekt jóvoltából mi is megjelentünk […]

Kiállítóként vettünk részt az UNICEF gyermekjogi konferenciáján

Lehetőségünk volt arra, hogy rengeteg szakemberrel – orvosokkal, pszichológusokkal, iskolai szociális munkásokkal, gyerekjogi szakemberekkel, szülőkkel és egyetemistákkal – ismertessük meg a tartós beteg gyerekek oktatásának ügyét. A KórházSuli azért jött létre, mert hisszük, hogy a tanuláshoz való jog alapvető jog. A tartósan kórházban vagy otthon gyógyuló gyerekek számára viszont ez nem adatik meg maradéktalanul. Azért […]

Rendhagyó osztályfőnöki órák

Az idei évben is tartottunk rendhagyó osztályfőnöki órákat iskolákban. A rendhagyó ofő óra az iskolai inklúziós programunk része. A beteg gyerekeket igény szerint ugyanis nemcsak egyéni tanulással segítjük, hanem azt a közösséget is támogatjuk, ahonnan kiszakadt és ahova majd visszatér. Játékokkal, mesével és interaktív módon mutatjuk meg milyen az, ha valaki egy tartós gyógykezelés miatt […]