Több ezer olyan fiatal van ma Magyarországon, akik valamilyen tartós betegség miatt hónapokig, akár évekig nem tudnak iskolába járni. Ők ma legtöbbször egyéni tanrendben tanulnak. Az iskola és az kórház között rekednek, teljesen magukra maradva. Többnyire osztályozó vizsgával tovább engedik őket az intézmények, de ez a dolog gyakorlati része.
A lexikális tudás pótolható, ám az iskolai társas kapcsolataik hiányoznak leginkább, hiszen ott szocializálódunk. Ezek a gyerekek ezt a képességüket veszítik el, így amikor visszatérhetnek az iskolába, nem tudják, hogy kell működni iskolásként, gyerekként. –kezdi Tóthné Almássy Monika kórházpedagógus, a KórházSuli Alapítvány társalapítója.
Ezért a KórházSuliban ezeket a készségeket, képességeket őrizzük úgy, hogy akik segítőként beállnak a gyerekek mellé, azok kortársak, középiskolások és egyetemisták, akik házitanítóként működnek. Segítőink akár évekig mentorálják a fiatalokat. Ez egyszerre jelent tantárgyi megsegítést, motiválást, célkitűzést, és élményeket.
Az alapítványnál egyfelől a gyógyult gyerekeket segítik vissza az iskolába, másfelől az iskolai közösségeket is támogatják, hogy miként tudják sikeresen visszafogadni a tanulókat, mert a betegség tabutéma, félelmekkel terhes, gyomrunk összeszorul ezt hallva. Nem csak az osztálytársak, hanem a pedagógusok is ezt érzik, és szükségük van támogatásra, hogy miként viszonyuljanak ezekhez a gyerekekhez, akik hatalmas traumán mentek át és bizony ez a személyiségükön is nyomot hagy. Híd vagyunk a kórház és az iskola között. – vallja küldetésüket Moni.
Minden gyereknél igyekszünk megtalálni azt a belső hajtóerőt, ami miatt ebben a nehéz helyzetben is van kedve újra felvenni az iskolai szálakat. Mindig az egyéni igényekhez alkalmazkodunk. A közös munka elején meghatározzuk a célokat, legyen ez a tanév végi osztályozó vizsga, sikeres felvételi, nyelvvizsga.
Ennek a segítő folyamatnak az erejét az adja, hogy minden szereplő nyertes. Az önkéntesek is megtapasztalhatják a segítségnyújtás és a közös siker örömét, a tanulópárok együtt fejlődnek, megtanulnak magukért és egymásért is felelősséget vállalni. Egy nagy támogató közösség vagyunk, ahol ők is sokat fejlődnek, sokat megtudnak magukról a világról, hogy álljanak hozzá a segítségre szoruló gyerekekhez. A szocializáció első lépései megtörténnek a mi közösségi programjainkon védett térben.
De honnan indult ez a történet?
Az alapítvány vezetője tizenöt éven keresztül kórházpedagógusként dolgozott a Heim Pál Gyermekkórház onkológiai osztályán. Látta, hogy munkájukra mennyire nagy szükség van a kórházban, de országos szinten nagyon kevesen foglalkoznak ezzel. A Kórházsuli 2014-2015-ös tanévben indult négy gyógyuló gyerekkel és húsz gimnazista bevonásával. Az elmúlt 7 tanév alatt több mint 750 gyógyuló diák, 1700 önkéntes és több mint 25000 önkéntes tanóra van mögöttük.
Hogy is néz ki ez a segítő munka a gyakorlatban?
A kórházi kezelések az aktív gyógyulásról szólnak és nagyon jó, hogy már ott jelen vannak a kórházpedagógusok, akik egy figyelemelterelő, jövőt mutató tevékenységet folytatnak. A KórházSuli a hazaérkezés után kapcsolódik be a munkába, illetve amikor valakinek vissza kell járnia kezelésre, ők akkor online folytatják a gyerekekkel a munkát.
A fiatal, velük szinte egyidős mentorokat nagyon könnyen elfogadják a diákok, hiszen egy nyelvet beszélnek. Ez egy nagyon személyre szabott együtt tanulás, amely során mi megengedhetjük azt a luxust, hogy megkeressük, mitől csillog a gyerekek szeme. Volt, hogy egy ADHD-s fiúval nyelvtant kellett tanulni, ami nagy kihívás volt, de a mentora rájött, hogy ha mindezt a Minecraft-ban spanyolul teszik, akkor a magyar szófajokat meg tudja tanulni a fiú, sőt a kedvence lett. A gyógyuló gyerekek tantárgyakat kérnek tőlünk és ahhoz kapnak mentorokat.
Önkénteseik az életkoruknak és feladatkörüknek megfelelő képzésen vesznek részt, munkájukat szakemberek támogatással végzik. Míg a középiskolások tananyagot fejlesztenek, – hiszen a személyes találkozók minden szempontból megterhelők lehetnek számukra-, a személyes vagy online tanórákat önkéntes egyetemisták tartják.
Végső cél a visszatérés az iskolába, de ez nem könnyű. A szocializáció első lépései megtörténnek a mi közösségi programjainkon védett térben. Volt olyan esetünk, – mesél a az alapítvány szakmai vezetője, amikor két év együtt tanulás után mi kezdeményeztük ezt, mert a gyermek és a szülő is félt, megpróbáltak már visszatérni az iskolába korábban, de az kudarc volt. Ekkor segítettünk új iskolát választani, ahova elmentünk egy osztályfőnöki órára és meséltünk a közösségnek, majd egy fejlesztőpedagógus a pedagógusoknak segített, hogy mivel és hogyan kell ezt a kisfiút támogatni ahhoz, hogy vissza tudjon térni, eszközöket adtunk a kezükbe, beszélgetést kezdeményeztünk. Egy egyetemista pedig még évekig mellette volt, ha például nagy dolgozatnál kellett a segítség.
Szervezünk a Bethesda Gyermekkórházzal közösen integrációs táborokat is, ahol a gyógyuló és az egészséges gyerekek együtt táboroznak, amely bár még mindig védett környezet, de nagyon életszagú már.
És hogy mire a legbüszkébb a KórházSuli vezetője?
A körforgásra. Arra vagyunk a legbüszkébbek, hogy nap mint nap látunk motiválatlan és elkeseredett gyerekeket célokat kitűzni, lelkesedni, és hatalmas eredményeket elérni. Arra, hogy többen közülük a gyógyulás után segítőként térnek vissza hozzánk. Emellett a kitartó, lelkes, tenni akaró önkéntes középiskolásaink és egyetemistáink is a mi büszkeségeink. Többen közülük pedagógusként a tanítványaikkal térnek vissza hozzánk, akikből önkéntesek lesznek. A sok szép történetből és visszajelzésekből is sok erőt merítünk. A legnagyobb kihívást még ma is az jelenti, hogy megtaláljuk azok a családokat, gyerekeket, akiknek a KórházSuli közösség jelenti a megoldást. Szerencsére a támogatott diákok, családok száma évről évre nő és ez azt jelenti, hogy eljutnak hozzánk és mellettük lehetünk egy ilyen nehéz időszakban.
Az eredeti cikk ITT olvasható!
