A debreceni klinikán is megkezdi működését a KórházSuli

Budapest után Debrecenben, a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinikáján is elindul a KórházSuli. Mostantól az alapítvány pedagógusa kórházi jelenlétével, közvetlenül a betegágyak mellett is segíti a tartósan beteg gyerekek tanulását és gyógyulását. Az oktatási rehabilitáción túl támogatja a kórházból kikerülő gyerekek otthoni tanulását, valamint a KórházSuli módszertanának helyi szintű bevezetését – jelentette be közös sajtótájékoztatón Tóthné Almássy Monika, az alapítvány vezetője és dr. Szabó Tamás egyetemi docens, a klinika megbízott igazgatója. 

A gyermekgyógyászati klinika ellátási területe Kelet-Magyarország, de bizonyos betegségcsoportok esetében az egész ország. Évente 23 ezer járó- és közel 10 ezer fekvőbeteget lát el, 40 százalékuk krónikus betegség miatt gondozott, vagy súlyos akut betegségből lassan felépülő. Az erőfeszítések ellenére a sokszor távolról érkező, tartósan fekvőbeteg-ellátást igénylő, gyakran hátrányos szociális helyzetű gyermekek számára nem vagy alig volt biztosítható a speciális igényeket figyelembe vevő oktatás, hiszen az intézetben eddig csupán egyetlen kórházpedagógus működött.

„Lelkes önkénteseknek köszönhetően szereztünk tudomást a KórházSuli Alapítvány egyedülálló munkájáról, amely által néhány betegünk tanulásának támogatása már megvalósult. Őszinte örömünkre szolgál, hogy ebben a tanévben már jelen lehet klinikánkon a KórházSuli Alapítvány pedagógusa, aki részben a fekvőbeteg gyermekek, részben a krónikus gondozottak tanulását segíti. A velük való foglalkozás során szükséges speciális pedagógiai felkészültség és a könyvekből nem elsajátítható lelki indíttatás csodálatos eredményei révén az orvosi kezelések hatékonysága is bizonyítottan javul” – emelte ki dr. Szabó Tamás, a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinika megbízott igazgatója, egyetemi docens. 

„A KórházSuli Alapítvány pedagógusa, Sipos Adrienn mostantól nemcsak személyes oktatói tevékenységével segít, hanem mozgásba hozza a régióban a tartósan súlyos beteg gyerekek otthoni oktatására létrehozott és működtetett szakmai rendszerünket is” – hangsúlyozta Tóthné Almássy Monika.

Elmondta azt is, hogy a KórházSuli a klinikával szorosan együttműködve biztosítja az oktatási rehabilitáció operatív támogatását, a munkához szükséges önkéntesek toborzását, képzését, mentorálását, továbbá a szakmai konzultációs lehetőségeket. Személyes vagy online tanulással támogatja a gyógyuló gyerekeket, különböző alkotói tevékenységekbe is bevonva őket. Igény esetén – egészségügyi szakember felügyeletével – délutáni KórházSuli tanulószobát is szervez. 

Tóthné Almássy Monika bejelentette azt is, hogy a debrecenihez hasonló KórházSuli-központok létrehozását tervezik az ország más térségeiben is. “Minden régióban szeretnénk elérni, hogy a tartósan beteg, kórházi ellátásra szoruló és utána otthon gyógyuló gyerekek ne maradjanak ki a tanulásból.”

Facebook
Email
LinkedIn