Előadás család-és gyermekjóléti központoknak tartott szakmai műhelyen
A pécsi család-és gyermekjóléti központ által szervezett szakmai műhelyt család- és gyermekjóléti szolgálatok részére. Itt mutathattuk be a KórházSulit és a munkánkat. A tartós beteg gyerekek ellátásában nagyon fontos a szektorközi együttműködés, ezért is örültünk annak, hogy szociális területen dolgozó szakemberek, vezetők hallhattak a tartós beteg gyerekek oktatási rehabilitációjáról.
KórházSuli tanodák
Az egyéni tanulássegítés mellett, jelen vagyunk kórházi osztályokon is (főleg gyermekpszichiátriai osztályokon), ahol az önkénteseink a kórházban tartózkodók gyerekeknek tartanak csoportos tanulást, szakköröket. Jelenleg Debrecenben, Budapesten, Zalaegerszegen vannak tanulószobáink.
Pályaorientációs nap a Kőbányai Janikovszki Éva Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában
Az iskola pályaorientációs napján tartottunk előadást ötödikeseknek a KórházSuliról és arról, hogy miért fontos a beteg gyerekek tanulását segíteni.
Elindult a 2023/24 -es tanévünk
Lezajlottak az új önkéntesek képzése, a tanulópárok összekötése és a szaktanárokkal való egyeztetés. Több mint 150 képzett önkéntessel indítottuk a félévet. Emellett közel 100 tanárral sikerült felvennünk a kapcsolatot a korrepetálás megszervezése előtt. Az egész folyamat során szakmai támogatást és felkészítést nyújtunk az önkénteseknek, hogy a gyerekekkel való tanulás hatékony és biztonságos legyen.
Szűlői értekezlet
Megtartottuk a tanév első szülői értekezletét 42 fő részvételével zajlott le az első szülői értekezletünk online formában, ahol a programba jelentkező szülők kaphattak információkat a tanulássegítő szolgáltatásunkról, az Alapítvány tevékenységéről. Az értekezlet interaktívan zajlott, a szülők feltehették a kérdéseiket és jelezhették az igényeiket. Folyamatosan igyekszünk fejleszteni a szolgáltatásainkat, és a szakmai tudástárunkat a beteg gyerekek […]
Elindult a KórházSuli 10. tanéve!
A szeptember az iskolakezdésről szól szinte minden családban. A gyerekek a tanulást kevéssé, de a közösséget és az osztálytársakat mindenhol izgatottan várják. Nálunk, a KórházSuliban is elindult a tanév, idén már a tizedik. Folyamatosan érkeznek azok a tartósan beteg gyerekek, akik személyesen nem tudnak iskolába járni. Nekik segítünk, hogy az otthontanulás és a kortárs közösség […]
Előadás a Tanévnyitó Iskolaegészségügyi Konferencián
Budai-Tóth Krisztina, a KórházSuli szakmai kapcsolatok vezetője több mint 200 embernek tartott előadást a Magyar Védőnők Egyesületének Országos Elnöksége által rendezett Tanévnyitó Iskolaegészségügyi Konferencián. Előadása a tartósan beteg gyerekek oktatási rehabilitációjának fontosságáról, a KórházSuli módszertanáról és a jelenlegi törvényi szabályozásokról szólt.
Új szakmai együttműködések- Pécsett járt a szakmai csapat
A nyár sem telik tétlenül új szakmai partnerek keresése terén. Szakmai csapatunk a Pécsi Tudományegyetem Tanárképző Központ főigazgatójával egyeztetett arról, hogyan indulhat el a következő tanévben a KórházSuli kurzus. Nagyon örülünk annak, hogy egyre több pedagógusképző intézményben jelen vagyunk. Ugyanilyen izgalmas volt megismerni az Esztergár Lajos Család-és Gyermekjóléti Központ munkáját és beszélgetni a közös szakmai […]
A Kórházból Suliba kiadvány – KELLO
Júniusban 25 velünk kapcsolatban álló iskola részére juttattuk el a Kórházból Suliba kiadványt térítésmentesen. A könyv elérhető a KELLO-n keresztül, valamint a regisztrációt követően ingyenesen letölthető a honlapunkról.
„Ha lehetne egy kérdésed…?”
Előkészületek egy hiánypótló kézikönyvhöz Közel 100 pedagógust kérdeztünk meg arról, hogy mire szeretnének választ kapni a pszichés betegséggel érintett gyermekek tanítása kapcsán. A kérdőívünket országosan töltötték ki. A beérkező válaszok abban segítenek, hogy célzottan a pedagógusok tapasztalataira reagálva készítsük el a legújabb módszertani kézikönyvünket, ami a mentális zavarral küzdő diákok támogatásáról fog szólni. Alig várjuk, […]