„Tégy egy lépést!” az akadályokkal élő gyerekek felé!

Ki segíti azokat a gyerekeket, akik hónapokon át elszigetelve fekszenek egy kórházban? Lehet-e sikeres az a fiatal, aki az életét kerekesszékben tölti? Mit jelent egy súlyosan égett gyermeknek visszatérni kortársai közé? Hogyan talál közösségre az a fiatal, akit a tartós betegsége akár évekre elzár az osztálytársaitól? – ezekre a kérdésekre is választ kaptak azok, akik ellátogattak a gyerekek esélyegyenlőségi napjára a Városligetbe, melyet 4 gyerekekkel foglalkozó intézmény, köztük a KórházSuli szervezett.  A programoknak a Millennium Háza adott otthont.

Hagyományteremtő szándékkal először nyitottuk meg közösen kapuinkat az érdeklődők felé a Bethesda Gyermekkórházzal, a Vakok Iskolájával, a Mozgásjavítóval. A négy, egymással szoros szakmai együttműködésben dolgozó, gyerekeket támogató intézmény azért fogott össze, hogy segítsen jobban megérteni azoknak a fiataloknak a mindennapjait, kihívásait és érzéseit, akik vagy a betegségük, vagy egy súlyos baleset következményei miatt akadályoztatva vannak.

“A COVID alatt mindannyian megéltük, mit jelent az elszigeteltség. Az itt jelenlévő szervezetek által gondozott, gyógyított, oktatott gyerekek számára ez a hétköznapi valóság. A társadalom elől eddig nagyrészt zártan működő intézmények kapuinak kitárása mellett fontosnak tartjuk azon erőforrások, pedagógiai, rehabilitációs, pszichológiai technikák megismertetését, bemutatását, melyeket bármely oktatási, egészségügyi intézmény használni tud, ezzel könnyebbé téve önmaga és a gyermekek számára a másság elfogadását, az integrációt. Nem elég a társadalomnak nyitni a speciális intézmények, fogyatékossággal, speciális igényekkel élő emberek felé, hanem nekünk is nyitnunk kell a többségi oktatás és a társadalom felé. A kortárs segítés és a fiatalok érzékenyítése közös feladatunk, de arra még nem volt példa, hogy ezt együtt, egymásra épült programokon keresztül szervezetten tegyük meg.” – avatott be a program célkitűzésébe Dr. Velkey György, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója.  

A „Tégy egy lépést!” esélyegyenlőségi rendezvény első szakmai napja az iskolás osztályoknak és pedagógusoknak szólt, míg a második napon az érintett, illetve a téma iránt érdeklődő családokat vártuk. A résztvevők megismerkedhettek például a Braille írás alapjaival, megtudhatták milyen kerekesszékben kosárlabdázni vagy egy betegség következményeivel együtt élni.

Szombaton az érzékenyítő és segítő programok mellett voltak koncertek, mese- és bábelőadások, az alkotó kedvűeket pedig művészeti workshopok várták.

Facebook
Email
LinkedIn